Hasonló problémával szeretném megkeresni Önöket, mint előttem már azt sokan megtették. Én egy 41 éves, egyedülálló férfi vagyok. Nem voltam nős, tehát nem vagyok elvált és eddig még nem volt barátnőm. Viszont mindezek ellenére többé-kevésbé rendszeresen végzek önkielégítést. Azért írom, hogy többé-kevésbé, mert próbálok küzdeni ellene, van, hogy több hónapig is megálltam, de mindig visszaesem. Amikor több hét kimarad, akkor sajnos becsúszik valamennyi pornónézés is.
Ez még nem uralkodott el rajtam, mivel alkalmi tevékenység nálam, de épp elég nekem az önkielégítés, ez is bőven bűn.
Ha hosszabb időt kihagyok, nem kell semmi hozzá, ami felizgasson, egyszerűen azt érzem, hogy felrobbanok. Sajnos éjszaka ez nálam nem megy spontán végbe 2 hónap önmegtartóztatás után sem. Orvos szerint ez 40 felett már érthető. Ugyanakkor félek, ha időnként nem történik meg az ejakuláció, akkor egészségügyi problémáim is lesznek a lelkiek mellé. Főleg a reggeli órákban érzem azt, hogy nehéz ellenállni. Sok mindent próbáltam már, fizikai leterhelés, imádság, böjt, jócselekedetek, de csak nem sikerül megszabadulnom az önkielégítéstől. Olvastam több könyvet is a témában, Tomka Ferenc: Biztos Út, Christopher West: Jó hírek a házasságról és a szexualitásról. Minden benNe van, ami kell, csak hát a megvalósítás nem egyszerű.
Szeretnék majd egyszer szentségi házasságot kötni, de így nem érzem magam méltónak rá, két lábon járó halálos bűn vagyok. Újabban nem merek gyónni, mert megígérem a javulást, aztán pár hét után nem bírom tovább, és ismét önkielégítést végzek.
Rossz érzéssel tölt el, hogy nálam sokkal fiatalabbak aktív szexuális életet élnek, én pedig nagyon ismerkedni sem merek, mivel nem voltam még senkivel, amit elítélnek és ha még mellé kiderülne, hogy a házasságig nem is tervezem, akkor pedig azzal elijesztem az illetőt.
Segítségüket előre is nagyon köszönöm!
Tamás
VÁLASZ
Kedves Tamás,
Köszönöm a levelét és örülök, hogy hozzánk fordult!
Azt írja: “Ha hosszabb időt kihagyok, nem kell semmi hozzá, ami felizgasson, egyszerűen azt érzem, hogy felrobbanok”.
Ha nincs semmi felizgató hatású tapasztalat, logikusnak tűnik a következtetés, hogy a feszítő érzésnek az oka testi, biológiai eredetű lehet. Sokan úgy gondolják, hogy ha időnként nincs szexuális kielégülés, akkor egészségügyi problémák lépnek fel, férfiaknál prosztata-problémák. Ez azonban nem bizonyított orvosilag.
Ha ez így lenne, akkor egymással szembe kerülne az egyház egyértelmű tanítása arról, hogy az egészségünkkel törődni kötelességünk (5. parancsolat) és hogy az önkielégítés bűn (6. parancsolat). Lehetetlen azonban, hogy a kettő egyszerre érvényes legyen, mert ez Isten teremtésének tökéletlenségére vallana.
A feszültség, amiről ír, nagy valószínűséggel olyan lelki eredetű feszültség, ami a fáradtság, stressz, szomorúság, magány, csalódottság, stb. nyomán jön létre. Mivel úgy vagyunk “berendezve”- mint minden más teremtmény, hogy sokáig nem tartható fenn a feszültség a rendszerben, mivel sok energia megy el rá, ezért működésbe lépnek különböző feszültséget elhárító mechanizmusok, amelyek célja, hogy kiegyenlítődést hozzanak létre az élő szervezetben. Az egyik ilyen mechanizmus, amikor a lelki, érzelmi feszültség szomatizálódik, más szóval, áttolódik a test szintjére. Ilyenkor érzi úgy az ember, hogy szexuális izgalom, feszültség lesz úrrá rajta, akkor is, ha nem volt olyan látvány, ami felizgassa.
Ezért azt tudom ajánlani, hogy töltsön rendszeres csendes időt egyedül, amikor ideje lesz találkozni mindazzal az élménnyel, amit történt nap közben, vagy az elmúlt nap. Ha ezeket közel engedi önmagához, és Istennel együtt néz rá, akkor megkapják e tapasztalatok megfelelő helyüket életében, és nem fognak feszültséget okozni.
Érdemes szemléletet váltani abban a tekintetben, hogy valójában mit is szeretne elérni. Az a cél, hogy elhagyja az önkielégítést? Kérdezhetném úgy is: amikor gyónni megy, milyen céllal teszi azt? A katekizmus szerint van a tökéletlen bánat, amely azt jelenti, hogy valaki a kárhozattól vagy mástól való félelem miatt akar megszabadulni a bűntől. Egy ilyen motiváció elegendő ahhoz, hogy a bűn bocsánatot nyerjen, de nem elegendő ahhoz, hogy az ember előrelépjen a teljes felépülés útján.
Ezzel szemben a tökéletes bánat az, amikor valaki látja, hogy tettével a szeretett Isten helyet mást választott, hogy boldogságot keressen. Ebben az esetben az ember vágyik rá, hogy az Isten iránti szeretete felépüljön és megújuljon. Itt tehát nem az a cél, hogy elhagyjak valamit, hanem hogy elérjek valamit.
Úgy érzi, nem méltó rá, hogy házasságot kössön, mivel küzd az önkielégítéssel. Én inkább azt mondanám, hogy ez nem méltó a házasságra, aki nem küzd az önkielégítéssel.
Fontos világosan látni, hogy Isten szemében a bűn az rossz, de Isten csakis a bűnt ítéli el, sosem a személyt. A megfogalmazásában “két lábon járó halálos bűn vagyok” azonosítja önmagát a bűnnel, és ez TILOS!
Szeretnék még arra is reagálni, amit úgy fogalmazott, hogy “nem merek gyónni, mert megígérem a javulást, aztán pár hét után nem bírom tovább”.
A szentgyónásban a bűnbánati imában azt mondjuk, hogy “ígérem: a bűnt és a bűnre vezető alkalmat elkerülöm”. Ám valójában itt az történik, hogy az Istennel való szeretetkapcsolatra mondunk igent. Újra Őt választjuk a bálványaink helyett. Nem egy erkölcsi magatartást fogadunk meg, hanem azt, hogy akarjuk az Istennel való kapcsolatot. Ez pedig igaz maradhat akkor is, ha egy gyenge pillanatunkban mégsem őt választjuk. Ld. 1Jn 3,20: “Ha szívünk vádol minket valamivel, Isten fölötte áll szívünknek, ő mindent tud”.
A tisztaságban való felépülés hosszú út, kis lépésekben halad az ember. Kitartást és bátorságot kívánok Önnek ezen az úton!
Puskás Antal atya
