Mélyponton

Nem sok idő után, az újra megélt “kamaszkori szerelem” érzése kudarcba fulladt bennem. Azzal találtam szemben magam, hogy nem tudom kontrollálni az érzéseimet. Egy nap a munkahelyemen érzelmileg és idegileg annyira kiborultam – a lánnyal kapcsolatban -, hogy a kb. 1 órás sírás-visszatartásos kinlódásom után csak a főnököm irodájában találtam enyhülést, sírásba kitörve. Majd haza is kellett mennem, egyáltalán nem bírtam koncentrálni a munkámra.

Otthon a feleségemmel nem tudtam teljesen őszinte lenni. Csak annyit látott, hogy ki vagyok bukva. Este viszont már a kolléganőmmel beszélgettem messengeren. Arra vágytam, hogy ez a lány mentsen meg engem életem nyomorult érzéséből.

Egy vagy két nappal később lebuktam, a feleségem megnézte a mobilomat és megtalálta a beszélgetést, beszélgetéseket. Nem volt fizikailag semmi köztünk, “csak” együtt akartam időt tölteni vele, sokat bókoltam neki és végül vacsorázni hívtam. Mindez felért egy megcsalással. Érzelmileg meg is csaltam a párom, még ha úgymond semmi konkrét nem is történt a lánnyal.
Tudtam, egy nap le fogok bukni, hogy kiderül majd az igazság. Őszintén megmondva akartam is, hogy kiderüljön a dolog. Direkt nem rejtettem el, vagy töröltem a beszélgetéseket. Elmondani nem tudtam a feleségemnek, hogy mi van velem, de vártam mikor nézi meg mi lehet velem, kivel kommunikálok és miről.

Lelkem mély fájdalmában törtem ki végül neki: “Félek, hogy senkivel sem tudok boldog lenni az életemben! Bárkivel lennék is!” Rájöttem, hogy már a lány felé is elkezdtem hamis elvárásokat táplálni. Hasonlóan ahogy a beteg elvárásaim a feleségemmel való kapcsolatomra is már régóta károsan hatottak.
Hiába mondogattam magamnak egy amolyan régi mondást, hogy “az ember akkor él igazán, ha boldog”.

Az a baj a függőséggel, hogy ahogy telik az idő, egyre több adagra van szükség ahhoz, hogy adjon egyfajta extra élményt, amitől boldognak érezhetem magam. Szívem legmélyén sejtettem, hogy nem a lánnyal van a baj, vagy a feleségemmel, hanem inkább azzal, hogy függő, beteg vagyok. Bentlakásos rehabra akartam menni. Az életem irányíthatatlanná vált.