Miért menekülünk?
"Az emberiség összes problémája onnan származik, hogy az ember képtelen nyugodtan ülni a szobájában egyedül"
Ezek a 17. századi filozófusnak, Blaise Pascalnak szavai. Ha az ő idejében ez így volt, akkor mennyivel inkább ma!
Miért találjuk olyan nehéznek, hogy "nyugodtan üljünk a szobánkban egyedül"? Talán mert túl sok a dolgunk? Butaság. Megtaláljuk az időt, hogy filmeket nézzünk, nem igaz? Vagy hogy naponta húszszor ellenőrizzük az email fiókunkat. Nem, nem azért nehéz ez, mert túl elfoglaltak vagyunk, hanem mert nem vagyunk békében önmagunkkal. Más szóval: félünk attól, hogy találkozzunk egyes gondolatainkkal és érzéseinkkel.
És mivel nem vagyunk békében önmagunkkal, nem is kívánunk magunkban lenni. Mivel pedig nem szeretünk magunkban lenni, menekülünk. Önmagunk elől menekülünk.
Menekülési viselkedésminták
Melyek a menekülési viselkedésmintáink?
Számomra ez a facebook, Instagram és email fiókjaim közti ugrálást jelenti. Megnézem az egyiket, íme, egy új értesítés. Kész. Átugrom az Instagramra, nincs értesítés. Hm... Következik a facebook, aztán az email, majd minden újra az elejéről.
Nemcsak az önközlés igénye van itt, vagy hogy igénylem mások figylemét (Igeeen, 34 megosztás!). Menekülök, és tudatában vagyok ennek. Bánt, hogy menekülök, nem szeretem ezt az érzést, ezért újra menekülök: Twitter, Instagram, Facebook, email, Twitter, Instagram...
Lehet, hogy számodra a menekülési útvonal a pornó. A pornó gyors és hatékony módja annak, hogy kimeneküljünk a látszólag unalmas hétköznapiságból, legalább néhány pillanatra. A pornó azonban nem működik. Egy pillanatra kimenekültünk, de miután végeztünk, a valóság újra itt van, nekünk pedig szembe kell néznünk a valóságos kihívásokkal: meg kell felelni a suliban, a munkahelyen; szembe kell nézni emberi kapcsolataimban található nehézségekkel; együtt kell élnem saját gyengeségeimmel.
Vedd fel a kereszted!
Lukács 9,23-ban az Úr ezt mondja: "Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye fel keresztjét minden nap, és kövessen."
Felvenni a keresztet annyit jelent, hogy egyszerűen fogadjuk el a jelen valóságot, anélkül, hogy menekülési útvonalat keresnénk .
Fogadjuk el a jelen pillanatot annak minden kellemetlenségével, unalmával, fogadjuk el önmagunkat tökéletlenségeinkkel, fizikai hiányosságainkkal és hogy nem vagyunk igazán formában. Miért is kellene elutasítani ezeket? Miért ijednék meg önmagamtól? Isten semmiképpen sem utasít el. Ő azt látja bennem, hogy mivé lehetek az ő erejével.
Imádság a jelen pillanat elfogadásáért
Istenem, amikor a jövőre tekintek, elfog a félelem, de mit is tekintgessek a jövőbe? Csakis a jelen pillanat az értékes számomra, mert a jövő még nincs itt.
Nincs hatalmamban, hogy megváltoztassam, kijavítsam a múltamat, vagy hozzátegyek valamit. Még a bölcsek és a próféták sem voltak erre képesek. Ami tehát a múltté, azt teljesen Istenre kell bíznom.
Egyedül csak a jelen pillanat az enyém egészen. Szeretném azt olyan jól megélni, amennyire csak tőlem telik. És bár kicsiny és gyenge vagyok, tudom, hogy a jelenben élve találkozhatok veled, a Mindenhatóval.
Így, irgalmadban bízva, kisgyermekként járom az életem útját, minden nap felajánlva saját szívemet, amely annyira vágyik megdicsőíteni Téged.
- Szent Fausztina Naplójából: Az Isteni Irgalmasság a lelkemben, Jegyzetek 1 (1)
