Hol is kezdjem? Azt hiszem, így visszatekintve a gyerekkoromra, engem beoltott a Jóisten a tisztaság gondolatával. Valahogy alapból arra voltam beállítva, hogy egy lány és egy fiú ne a testi közeledést tekintse elsődlegesnek. Mindig is megtántorodtam attól, ha pl. az iskolában a szünetben hevesen csókolózó párt láttam. Azt a fajtát, amikor bekapják egymást. Tőlem idegen volt ez. Ugyanakkor nagyon fura módon irigyeltem is őket, mert ők valami olyat csináltak, amit én nem, kíváncsi is voltam, és azt is gondoltam, talán ők gondolják jól. Biztosan velem van a baj, hogy én ezt nem tartom sem illőnek, sem méltónak. Bénának éreztem magam, nem tudtam „menő” lenni, mert én nem csináltam azt, amit a többiek. Ettől aztán kialakult egy csomó komplexusom is…
Visszatérve az alapgondolatra, be voltam oltva a tisztaság gondolatával. Amikor felmerült a gondolat bennem, hogy mit fogok csinálni, ha majd az első komoly barátom le akar feküdni velem, én megfogadtam, hogy elmondom neki, hogy én tisztán szeretnék férjhez menni…És ez a gondolat a mai napig bennem van. Tényleg ezt szeretném!
De közben nagyon sok minden történt. A Sátán nagyon korán gondoskodott arról, hogy ne teljesüljenek a terveim! És azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon sok csatát megnyert.
Hol is kezdődött a lelkemért vívott harca? Az első ilyen emlékem, még nagyon kicsi voltam, talán első osztályos az iskolában, mikor az egyik barátnőmnél voltunk. Ő megtalálta az apukájának a pornó videóit, és mondta, hogy ő szeretne belenézni. Én ezt nem akartam, mondtam, hogy ezt nekünk szerintem nem szabad, de rábeszélt. Arra emlékszem, hogy utána napokig hányingerem volt a látottak miatt. A gondolattól is rosszul voltam, hogy én ezt megnéztem. De aztán olyan ez, mint az első cigaretta, amitől még hányingered van. A másodiktól már kevésbé, aztán már élvezed! Nem mondom, hogy rászoktam, de ha véletlenül ment valami ilyen tartalmú film a tévében, nem kapcsoltam el. Valahogy érdekelt másokat nézni, miközben azt csinálják, amire én egyébként is nagyon kíváncsi vagyok. És azt is észrevettem, hogy nézés közben rám is hatással van, a testem reagál a látottakra… és ez jó érzés volt, mert a valóságban nem éltem még át ilyet. Végül is ezekből a filmekből alakult ki bennem a kép arról, hogy milyen is a férfi és a női test, és hogy mit kell magunkkal kezdeni ahhoz, hogy jól érezzük magunkat.
Mivel én nem úgy néztem ki, mint a filmben szereplő nők, azt hiszem, nem kell mondanom, hogy tudattalanul ugyan, de számos komplexusom kialakult magammal kapcsolatban… ezek a képek határozták meg az „ideális testiségről” alkotott fogalmaimat.
Aztán megjött az első szerelem…egyetemisták voltunk, együtt tanultunk, barátságból alakult ki a kapcsolat. Megosztottam vele a tisztaságról vallott nézeteimet, melyek azonban nem bizonyultak elég erősnek. Várt rám hónapokat, de ő egyértelművé tette, hogy a szex nála a kapcsolat része. Tud várni, de nem fog változtatni az álláspontján. Döntéshelyzetbe kerültem. Vagy feladom az elveimet, vagy befejezem ezt a kapcsolatot. Mivel nagyon sokat vártam az első igazi kapcsolatomra, inkább az elveimről és a hitemről mondtam le annak érdekében, hogy ne legyek újra egyedül. Része lett a kapcsolatunknak a házastársi intimitás, házasság nélkül.
Ezzel is újra úgy jártam, ahogy a cigarettával szokás… a kezdeti lelkiismeretfurdalást felváltotta az ész, az érvelés, annak megmagyarázása, hogy ez Istennek tetszik. Hiszen szeretjük egymást, nem egy éjszakás kalandról van szó, az nem lehet, hogy Isten ne akarja, hogy boldogok legyünk együtt. Aztán vége lett ennek a „boldogságnak”, mert kiderült, hogy az előtte is meglévő jó barátságunk ellenére alapvető dolgokban nem értünk egyet, nem tudunk közös életet kezdeni.
Volt még néhány ilyen „boldogságom”, kapcsolatom, melyekben automatikusan éltem a szexuális életemet, mint mindenki más. Nem tettem fel magamnak többé a kérdést. Mindig az egymás iránti szeretettel magyaráztam meg magamnak, hogy ez miért nem ellentétes az isteni tervvel.
Aztán jött egy éles fordulat. Egy nagy csalódás után, amikor azt reméltem, megtaláltam a férjemet, úgy gondoltam, félreteszem a nagy reményeket, nem várok többé az igazira, hanem kiélem magam. A szexet nemcsak a házasságról, hanem a szerelemről is leválasztottam. Többé nem vártam a nagy szerelemre, a férjemre, akit Isten úgysem küld el.
Néhány év múlva elérkezett a mélypont, a bukások harmadik szintje. Egymást szorosan követve két nős férfi is megjelent az életemben. Számomra a nős férfi mindig tabu volt, mert ő szentségben él, amit óvni kell. De nagy volt a vonzódás, sajnos még intellektuális síkon is, ami nekem mindig is nagyon fontos volt egy férfiban. Annyira magányos voltam a férjemre való várakozásban, hogy elhitettem magammal, nem véletlenül sodorta elém őket az élet, ez annak a jele, hogy közöm van hozzájuk, spirituálisan megközelítve: már biztosan találkoztunk előző életünkben, szóval felmentettem magam az isteni tanítás alól, a tízparancsolat alól is.
De Istent még ekkor is érdekeltem. Nem a tervezgetett bűnömmel volt elfoglalva, hanem velem. Mindkét esetben a legeslegutolsó pillanatban rántott vissza a halálos bűn elkövetésétől, és így az esetleges kárhozattól. Mivel én belül igent mondtam mindkét férfi esetében, velem már nem tudott mit kezdeni a Jóisten, a szívem le volt zárva, így a férfiakhoz fordult az érdekemben. Mindketten az utolsó pillanatban mondtak nemet a dologra. Nagyon nagy a hálám feléjük a mai napig, és az Isten felé, hogy ettől a testi és lelki mocsoktól megmentettek.
Ekkor 30 éves voltam. 16 éves korom óta hívő római katolikus. A komoly kapcsolataimban is hívő, vallásos fiúkkal jártam. Éreztem, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Hol rontottam el? A 30. születésnapomra megleptem magam egy szentignáci csendes lelkigyakorlattal. Szilencium 4 napig Püspökszentlászlón, az erdő közepén! Ez kell nekem! Hogy mennyire jó döntésnek bizonyult, már az első este megmutatkozott. A bennünket vezető atya nem tett mást, mint lerakta a csoportunk elé az oltáriszentséget. Szépen, csendben körbe ültük. Ott volt előttem másfél méterre Jézus Krisztus. Nem volt többé takargatnivaló, ott térdeltem vele szemtől szemben. Mikor ránéztem, a könnyeim elkezdtek záporszerűen folyni. Nem tudtam, hogy mi történik, csak sírtam, és nem tudtam abbahagyni. Ahogy a Biblia írja, kopogtatott az ajtómon. Nálam, a bűnösnél. Nem hagyott el!
Napi kétszer fél órát beszélhettünk a lelki vezetővel, aki bibliai részeket adott tanulmányozásra, és utána elmondtuk neki, hogy mi történt velünk aznap. A lelki vezetőm annyit mondott, hogy ő akár hátra is dőlhet velem kapcsolatban, mert azt látja, hogy a Szentlélek fantasztikusan teszi a dolgát. Elkezdtem újra figyelni a lelkemre, és mivel külső inger nem volt, könnyebb volt meghallani a lelkem hangjait.
Még abban az évben, néhány hónapra rá, elhívott az egyik barátnőm Medjugorjéba. Én nem szeretem az ilyen tömeges zarándoklatokat, ezért több éve mindig nemet mondtam neki. De most valahogy azt éreztem, mennem kell. Rumszauer Miklós atya vezetett bennünket Kaposvárról, aki teljesen át van itatva a medjugorjei Szűzanya lelkületével.
A zarándoklat harmadik napján történt velem egy olyan dolog, ami miatt most itt ülhetek. Megmásztuk a Krizevac hegyét… hajnalban indultunk, hogy ne legyen túl meleg. Imádkozva mentünk fel a keresztúton, háromórán át, aztán a hegy tetején elcsendesedés következett, és lassan elkezdtünk visszacsorogni a hegy lábához. Azt mondtam magamban, na jó, most már nem történhet olyan nagy dolog, 4 órája imádkozom, elindulok lefelé. Emlékszem, néztem a cipőm orrát, és egyszer csak valahogy nagyon lágyan, de egyértelműen és határozottan egy szó kezdett el csengeni a fejemben: TISZTASÁG. Mintha ki lett volna elém írva ez a szó! Tudtam, hogy mire gondol a Jóisten, és azt mondtam neki magamban: Uram, bármit, csak ezt ne!!
De valahogy mintha visszarepültem volna jó 10 évet az életemben, mikor 18 évesen elhatároztam, hogy a szüzességemet megtartva megyek férjhez. És ez a gondolat szép volt! Nem a lemondásról szólt, amit 30 évesen éreztem, hanem a méltóságról. Az eredeti, a szívembe annak idején beleírt gondolatról. Mire hazajöttem, elhatároztam, hogy akkor jó, ha ennyire figyel rám a Jóisten, hogy szólt hozzám, talán meg is bocsájt, akkor lehet, hogy jót akar nekem, és talán nem kéne újra szembe menni vele! Az én terveim úgyis sorra elbuktak, talán itt az ideje stratégiát váltani!
Mindezek után ugyanez a barátnőm, akivel Medjugorjéban voltam, néhány hét múlva felhívott, hogy nem lenne-e kedvem elmenni egy lelkigyakorlatra, testteónak hívják őket, és a szexuális tisztasággal foglalkoznak!!! Ez most valami vicc, Atyám??? Nemhogy csak beoltottál ezzel a tisztaság dologgal, még azt is el akarod velem hitetni, hogy ennek mások szerint is van értelme? És hogy lehet ezt tényleg őszintén a mai világban is csinálni? Szóval nemcsak elhintette bennem azt a gondolatot, hanem segítő kezet is nyújtott és nyújt azóta is. Fantasztikus volt a hétvége, olyan gondolatokat hallottam, melyektől a lelkem újra elkezdett élni, mintha levegőhöz jutott volna.
Ez volt 3 évvel ezelőtt. Azóta próbálok folyamatosan foglalkozni a témával. Volt szerencsém meghallgatni Christopher West előadását itt Budapesten, majd egy egész hétvégés előadássorozatán ott lenni Németországban, és ennek az évnek a tavaszán részt vettem a testteós olvasókörön, ahol újra átelmélkedtük azt a bizonyos nyolc fejezetét a könyvnek, amiből a testteós hétvége is felépül.
Nagyon fontosnak tartom a T-esteket, szinte mindegyiken itt voltam azóta. Egy-egy mondat a tanúságtétlekből és kiscsoportos beszélgetésekből mindig ott cseng jó ideig a fülemben. Ezek azok a szavak, amik átsegítenek éppen azon a problémán, amivel én éppen akkor küzdök.
Elkövettem néhány hibát a 3 év alatt, melyek az útjában állnak annak, hogy valóban éljem a tanítást. Megosztom veletek, hátha ti is találkoztok ezekkel, és talán segíteni tudok abban, hogy lerövidítsétek az időt, melyet ezekkel veszítetek.
Először is túldimenzionáltam a kérdést. Csak ezzel voltam elfoglalva hosszú időn keresztül. Kiragadtam egyet a tíz parancsolat közül, és valahogy ott le is ragadtam. Ha ott történt egy pici bűn, már össze is omlottam. Egy randevú előtt már rögtön azon gondolkodtam, hogy mondjam-e meg az első alkalommal, hogy nem fogok vele lefeküdni, vagy adjak még neki esélyt a megismerkedésre. Közben rájöttem, hogy így ki fogom készíteni magam! Isten valószínűleg nem fog a falnak menni, ha elesek, valószínűleg beleszámolta, mikor megmentett, hogy nem lesz egy könnyű menet velem, de azt elvárja, hogy álljak újra fel! Ez a lényeg.
A másik az volt, hogy nem bocsátottam meg magamnak. Állandó lelkiismeretfurdalásban éltem a múltam, illetve az elbukásaim miatt. Ezt úgy oldottam fel, hogy hónapokkal azután, hogy már tisztaságban éltem, még egyszer letérdeltem Isten elé, és bocsánatot kértem tőle. Ő valószínűleg már rég megbocsátott, de nekem fontos volt újra megkérnem rá, mert a gondolataim magammal kapcsolatban mind azt igazolták vissza, hogy a múlttal vagyok elfoglalva. Az ima után megnyugodtam, mert azt éreztem, hogy tényleg letettem a terhet. Fontosnak tartom, hogy a megbocsátást tudatosítsuk magunkban, különben gátol minket a tovább lépésben.
Úton vagyok. 3 év telt el. Nem tudok beszámolni egyelőre a sikersztorimról, hogy megtaláltam volna az igazit, akivel tisztaságban készülünk a házasságra, de úgy gondolom, azok után, hogy Isten 10 évet várt rám, 3 év után még nem reklamálhatok…J
Mivel azonban megkaptam a tisztaság kegyelmét, kitűztem két célt ezzel kapcsolatban magamnak a jövőre nézve.
Az egyik, hogy ha lesz családom, akkor a gyerekeimmel való beszélgetésre jó időben felkészülök. Azt már eldöntöttem, hogy nem fogom őket kényszeríteni a tisztaságra, hiszen Isten sem kényszerített engem. Habár biztosan az aggódástól nehéz szívvel, de meg szeretném nekik adni a döntés szabadságát. Annyit fogok tőlük kérni, hogy hallgassák meg az én történetemet.
A másik célom, hogy a tisztaság mint választási lehetőség kerüljön fel a döntési palettára. Ne úgy tekintsünk rá, mint egy meghaladott, szégyellni való, ósdi dologra, hanem a szabadosság számos variációja mellett legyen egy ilyen is azon a listán, amiből a fiatalok kiválasztják a nekik megfelelőt. Mindezt úgy, hogy megőrizhessék a szabad döntésüket, ne érezzék magukat akkor sem elítélve, ha nem így döntenek, de legyenek tisztában a következményekkel, és tudják, hogy hova fordulhatnak segítségért. Mikor nekem kellett meghoznom a döntést annak idején, a felnőttek közül senki nem volt olyan mellettem, aki a tisztaságról érthetően, az én nyelvemen beszélt volna velem. Ezért az erről való kommunikáció, akár a médián keresztül, elsődleges feladatunk.
