A nagy “Buli az élet!” életérzésében további élvezet-szintre akartam lépni a kéjvágyam kiélésében. Ekkor 19 éves voltam már. Viszont az új szintre lépés helyett kaptam egy „nagy pofont” az egyik lánytól. Ez úgy történt, hogy őt és egy barátnőjét kezdtem buzdítani arra hogy egymásnak örömet tudnánk okozni kötelezettségtől mentesen (párkapcsolat nélkül), mivel egy egész nyarat együtt töltöttünk egy faházban, közös nyári munka miatt. (Érdekes most visszaidéznem, hogy milyen lángésznek tartottam magam ekkor, amiért kitaláltam ezt az ötletet.) Szóval ez a „nagy pofon” egy szembesítés volt ettől a lánytól, amikor elmondta, hogy ő ezt egyáltalán nem tartja olyan remek ötletnek mint ahogy azt én tartottam. Sőt, milyen hívő ember az ilyen, mint én…! – folytatta.
Azt tudni kell, hogy anyukám révén gyerekkorom óta, rendszeresen jártam “Isten házába”. Hittem is Istenben, hogy Ő van. De nem vettem eddig komolyan a gyülekezetbe/templomba járást. Ezen eset után viszont pontot akartam tenni az eddigi életemre. Vagy komolyan veszem a hívőséget, vagy elhagyom teljesen. Megfontolt döntést akartam hozni. Ekkortól kezdtem el olvasni a Bibliát. Még ott a faházban. (Mivel édesanyám a lelkemre kötötte, hogy a Bibliám mindenhol legyen nálam. Ekkor is a kezembe adta, hogy itt is legyen velem.) Ezelőtt azt hittem csak hókuszpókusz szövegek, olyan varázsige félék vannak a Bibliában. Ekkor kezdtem felismerni, hogy ugyanolyan emberek éltéről szól, mint amilyen én is vagyok (küzdő, vágyakozó, sikereket és kudarcokat megélő emberekről, és magáról Istenről, aki valahol mindig megmutatkozik ezen emberek életében.) Innentől fogva nagyon elkezdett érdekelni a dolog. A nyár végétől egy bibliai előadássorozatra kezdtem járni.
És ekkor történt valami furcsa dolog. Ebben az időben közömbös lettem a pornó és az önkielégítés iránt. 6 hónap telt el kb. hogy tisza gondolatok foglalkoztattak csupán. A barátaim azt gondolták hülye vagyok, amikor elkezdünk beszélgetni az előző estéről. „Láttad azt a csúcsszuper csajt, kb. éjfél után 20 perccel a csatornán?” -kérdezte az egyik. Nem láttam. -válaszoltam. Hát mit csinálhattál este, hogy nem nézted? -kérdezte újra. Hát, Bibliát olvastam.